Hát, meg kell modjam, én kétségbe estem. Nem kicsit, nagyon. Szülőként, trénerként, majdnem pedagógusként. Olvastam egy tudósítást a Magyar Ifjúság 2012 kutatásról, és első olvasás után tényleg megdobtam a hátast: tényleg ilyen lenne a jövő, mi jövőnk záloga, a 15-29 éves korosztály? 

Aztán aludtam rá egyet, meg elolvastam más kommenteket, és megnyugodtam: nem a helyzet reménytelen, csak a statisztika. 

A jövő bemutatkozott

Azt írja az origo, meg nyilatkozza az origonak a kutatásban résztvevő szakértő, hogy hát ez most egy ilyen eresztés. Magukba forduló és lapító fiatalság. Pontosan tudják és értik ugyan, hogy mi folyik körülöttük, de talán éppen ezért annyira kilátástalannak is érzik, hogy bármit is csináljanak, hogy inkább semmit nem is tesznek. És ebbe értsük bele pl. ne csak a házasságot, hanem úgy általában a párválasztást is. A gyerekvállalásról már nem is beszélve.

Ők az új csendes generáció. A régi a Horthy-korszak gyerekei voltak. Ők ugyanúgy nem kérdőjelezték meg a szüleik és a világ értékrendjét, kész tényként fogadták el, mint a mostaniak. Az egyetlen eltérés az akkori és a mostani csendesek között, hogy a  ostaniak totál kiábrándultak a politikából és annak intézményrendszeréből. (Még az olyan hagyományosan nagy presztízsű intézményekből is, mint pl. az Alkotmánybíróság, vagy a köztársasági elnök.) Amúgy ugyanúgy nem hajlamosak a lázadásra, mint elődeik.

Engem a leginkább az rendített meg, hogy ez a korosztály a legnagyobb

Csendes generáció lesz a gyerekeinkből?
foto: freedigitalphotos.net/David Castillo Dominici

problémájaként nem a munkanélküliséget, nem a pénztelenséget, hanem a jövő bizonytalanságát jelölte meg. Ha nem bízik valaki a jövőjében, akkor olyan, hogy jövő, nincs is. Szóval van min rágódni.

A pénzügyi coach nem bírja ki és (köz)beszól:

Tudom, ez a szülő rovat, de nem bírom ki: a Horthy-korszak gyerekei úgy nőttek fel, hogy láttak egy irgalmatlan, világot rengető gazdasági válságot, a következményeit pedig még nyögték egy darabig. A jelek szerint, ha lehet hinni a kutatás eredményeinek, akkor úgy néz ki, minden nagyobb válság kitermel egy ilyen generációt. Csakhogy van itt egy kis bibi…

A bibi neve: statisztika

Én magam is tanultam statisztikát, és a Facebook profilomon egy jelenleg is gyakran kutató kolléganő (nevezetesen Zsótér Boglárka) is felhívta rá a figyelmem (ezúton is külön köszönet neki érte!), hogy ez itten, kérem, akkor is csak egy statisztika. Márpedig emlékeim szerint a statisztika irányjelzésnek jó, nem konkrétumnak. (Na, most minden statisztikus hetedíziglen kiátkoz.) Abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy statisztikai átlagot képez. Vagyis

  • az adatoknak van egy tekintélyes szórása, de hogy ez milyen, arról fogalmunk sincs (még úgy sem, hogy letöltöttem a tanulmányt)
  • hogy milyenek voltak a szélsőértékek, az értékek között a szórási csomópontokban hány ember helyezkedett el, megint csak nincs semmilyen adat (magyarulk a feldolgozási táblák első adatainak ábrázolásai hiányoznak)
  • no és a legszebb: van ilyen, hogy 15-29 éves korosztály? Egészen más élethelyzetben van egy otthon nevelkedő 15-18 éves, mint egy továbbtanuló 19 éves, esetleg egy munkanélküli 19-20 éves, és egy már dolgozó huszonéves. És mindez csak abból adódik, hogy idősebb lett. (Persze vannak egyéb körülmények is, amelyek még “bezavarnak a képbe”, de már csak az életkor elég lenne ahhoz, hogy jelentős eltérések legyenek ezen a széles masszán belül is.) Valahogy úgy tűnik, mintha a gyümölcssalátát akarták volna homogenizálni: lehet, csak akkor turmix lesz belőle. Az meg már nem saláta.

Szóval van értelme ennek a kutatásnak, csak kicsit differenciáltabban kell nézni az eredményeket, mint ahogyan azt a cikkben tálalták. (Ezért is érdemes a tanulmányt egy kicsit közelebbről is megnézni, akkor tisztább lesz a kép.)

Egy valami biztos: a szülői felelősség

Egy dolog azonban egészen biztos: arra mindenképpen jók a kutatás eredményei, hogy a szülők, akik nevelték ezeket a gyerekeket (pl. én is), meghallják belőle a nekik szóló figyelmeztető lövést. A gyerekeink ugyanis minket, a mi apátiánkat (is) tükrözik.

Mitől kellene, hogy egy gyerek aktív, önálló véleménnyel rendelkező ember legyen? Az, hogy már gyerekként is ezt várják el tőle, illetve hogy erre lásson is példát maga előtt növekedése közben.

  • Te milyen elvárásokat támasztottál a gyerekeiddel szemben?
  • Te hogyan viselkedtél, amikor nem tetszett valami, ami Veled történt?
  • Morogtál a  bajszod alatt? Még azt sem?
  • Vagy kerested azokat a (törvényes) lehetőségeket, amelyek mentén megvédhetted az érdekeidet?
  • Kiálltál Magadért (azaz sikerrel is jártál)?
  • Vagy csak hangos voltál?

Ezer kérdés lehetséges. Az viszont bizonyos, hogy embert nekünk kell a gyerekeinkből nevelnünk.

Csendes generációt vagy magabírót. Rajtunk áll. És nem a gyereken, az államon, vagy az iskolán. 

foto: freedigitalphotos.net/David Castillo Dominici

Tényleg ez a jövő?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket, azaz cookie-kat használ. Az uniós törvények értelmében, kérlek, engedélyezd ezek használatát, vagy zárd be az oldalt! Köszönöm! További infók

Az európai uniós előírások értelmében felhívom a figyelmedet arra a körülményre, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, magyarítva "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye Számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal beleegyezel a sütik automatikus használatába.

Bezárás