Nem csigázom a kedélyeket, sommásan kijelentem már így a post elején, hogy a kettő közül az utóbbi forog fenn. A Takarékbank TakarékMatricájának annyi köze van a takarékbélyeghez, mint az ugyancsak nosztalgikus emlékként dédelgetett régi Piros Mogyorósnak a mai kiadáshoz. A nevén kívül semmi. Hasonlóképpen az egész koncepciónak a takarékosságra neveléshez is ugyanennyi.

Takarékbélyeg újratöltve? 

A Takarékpont nagy médiavisszhanggal kürtölte világgá, hogy a takarékszövetkezetek részére végzett előzetes piackutatásból kiderült, a magyar családok, értsd szülők és gyerekek legnagyobb vágya a mai magyar bankrendszerben, hogy ismét legyen takarékbélyeg. Ezt  a kutatási eredményekre alapozva állították. A piackutatás szerint ugyanis a szülők még a mai napig is boldog, szép emlékeket őriznek a takarékbélyegről, hogy az milyen hasznos volt, a vizsgálatban résztvevő gyerekek 81%-a pedig totál odavan a matricás albumokért. Nosza, kombináljuk óssze a kettőt, nevezzük el az új takarékbélyegnek a szülők felé, TakarékMatricának a gyerekek felé, és minden happy és funny lesz!

Akkor nézzünk egy kicsit a dolgok mögé!

  • Attól, hogy valamit takarékbélyegnek nevezünk, még nem lesz az. A
    Takarékbélyeg vagy átverés?
    foto: Facebook.com/TakarekPont

    Takarékbank TakarékMatricájának koncepciója az égvilágon semmiben, ismétlem, semmiben nem különbözik más bankok ifjúsági bankszámla programjaitól. Pl. a CIB Szia Szimba! számlája gyakorlatilag detto ugyanez – matricástul együtt. Az sem volt takarékbélyeg. Ha visszaemlékszel a takarékbélyegre, annak az volt a koncepciója, hogy amit befizettél, azt vissza is kaptad egy az egyben (a takarékbélyeg pályafutásának végefelé már némi kamat kíséretében). Itt lesz kamat – meg mellé számla is, természetesen számlavezetési díjjal, és kártyadíjjal, kamatadóval, EHO-val, a második készpénzfelvételtől meg tranzakciós illetékkel… Ezzel nem az a baj, hogy van, egyáltalán nem árt, ha a gyerek szembesül azzal, hogy manapság így műxik egy bankszámla. De akkor ne takarékbélyegnek, meg matricának nevezzük már, hanem annak, ami: bankszámlának.

  • Szép eszme a takarékosság, és a nyilatkozó szociológusnak abban igaza is van, hogy aki már gyerekként elsajátítja a megtakarítás jó szokását, az hihetetlen előnyre tesz szert felnőttként a kortársaival szemben. De ez általánosságban igaz kijelentés, a TakarékMatricához vajmi kevés köze van. Miért? Mert ahogyan a TakarékMatricához hasonló gyermek- és ifjúsági megtakarítási programok, ez sem igazán alkalmas arra, hogy megtakarításra szoktassa a gyerekeket. Ez abból is látszik, hogy az eddigi megtakarítási programok sem értek el átütő sikereket – pedig a koncepció mindegyiknél gyakorlatilag ugyanaz.
  • A szülők takarékbélyeg iránti nosztalgiájára alapozni két dolgot jelent számomra:
  1. érzelmi alapon megfogni a szülőket
  2. – ez kézenfekvő is abból a szempontból, hogy ők lesznek azok, akik számlát nyitnak – mivel a gyerek ezt nem teheti. Ennek tehát sokkal több köze van a marketinghez és a betétállomány növeléséhez, semmint a takarékbélyeghez és/vagy a takarékossághoz.

  3. egyértelműen a szülőket tekintik  döntéshozónak a kérdésben a Takarékbanknál – jelek szerint a bank arra alapoz,hogy úgyis a szülő dönt arról, hogy legyen-e a gyereknek ilyen vagy más megtakarítása, vagy sem. Ez pedig egy akkora pénzügyi nevelési szarvashiba, mint a Himalája. A zsebpénznek éppen az a(z egyik) lényege, hogy a gyerek döntsön róla, így az abból lecsípett megtakarításairól is. Kell ez a fajta autonómia, különben semmi értelme az egésznek. Ugyanaz lesz az eredmény, mint anno a mi gyerekkorunkban, amikor mi is pontosan tudtuk, hogy elvárás velünk szemben a takarékbélyeg gyűjtése, és aki jó úttörő, az gyűjt, de ezen felül baromira nem tanultunk meg takarékoskodni. (Ha így lett volna, akkor most ne lenne ennyi hiteles, mert a megtakarítások miatt nem lenne rá szüksége a kutyának sem.)
  • Míg a szülőknél a takarékbélyeg iránti nosztalgia, a gyerekeknél a gyűjtőmánia hivatott elfedni a lényeget: a takarékoskodásnak van értelme. És ez nem a matricában, vagy a fogyasztási cikkekben merül ki. A takarékoskodásnak, később az ennek mentén képzett megtakarításoknak éppen az az értelmük, hogy egyrészt tartósan emelkedő életszínvonalat biztosítsanak, másrészt az, hogy a lehetőségekhez mérten maximális anyagi biztonsagot nyújtsanak. Én még nem láttam olyan stabil, kényelmes anyagi hátteret, amelyet a fogyasztási cikkek felhalmozása nyújtott volna. Ez a második, és mind közül talán a legsúlyosabb, bűnszámba menő vétek, amit pénzügyi nevelési szempontból elkövethettek a banki szakemberek. (Ez nemcsak a Takarékbankra, hanem általában a gyerektakarékossági programot indító bankokra vonatkozik. Mint már írtam, egymást utánozzák, ugyanazt adják el mindannyian, csak más néven.)
  • Egy valamiben rokon a takarékbélyeg és a TakarékMatrica (és az ehhez kivétel nélkül hasonlító banki ifjúsági programok): nélkülöz mindent, ami hosszú távú gondolkodásra szoktatna. Márpedig takarékoskodni mindig cél, ráadásul komoly cél érdekében lehet. Mert az a hajtóerő. Komolyan gondolja bárki is, hogy az lehet egy komoly, ne adj Isten, életcél, hogy minél több tárggyal, státuszszimbólummal vegyük körül magunkat? Komolyan ezt akarjuk tenni a gyerekeinkkel?

A pénzügyi coach (köz)beszól: 

Csak úgy mellékesen: igen, ma is vannak ilyen emberek, akiknek ez az életcéljuk. Mindenkinek meg is van róluk a véleménye: hogy felszínesek, hogy érdekemberek. Pedig csak annyi történt, hogy hagyták, hogy konzumálja, rondább, de érthetőbb szóval, prostituálja őket a fogyasztói társadalom. A TakarékMatrica és az ehhez hasonló programok ezt már  nevelés szintjére emelték.
Hát így gondolják meg a kedves szülők, hogy ér-e ennyit a nosztalgiájuk…
Takarékbélyeg vagy átverés?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket, azaz cookie-kat használ. Az uniós törvények értelmében, kérlek, engedélyezd ezek használatát, vagy zárd be az oldalt! Köszönöm! További infók

Az európai uniós előírások értelmében felhívom a figyelmedet arra a körülményre, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, magyarítva "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye Számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal beleegyezel a sütik automatikus használatába.

Bezárás