Nem, nem kezdek el panaszkodni arra, hogy mindenki panaszkodik. Az már lerágott csont. Én azon merengek egyre gyakrabban, hogy miért jó az nekünk, ha nagyot tocsoghatunk a panaszkodás pocsolyájában…

Panaszkultúra – miért olyan jó panaszkodni?

 

Figyelj, sorolom:

  • baromi kényelmes megoldás – nem kell a panasz okának megoldásával foglalkozni. Az megerőltető. Helyette elmerülhetünk a probléma langyos, ám annál zavarosabb állóvizében, és kedvünkre dagonyázhatunk benne…
  • együttérzést csikarhatunk ki a hallgatóságunkból – legalábbis ebben reménykedünk. Azt mindig jó érzés tudni, hogy ha bajban vagyunk, nem vagyunk benne egyedül. Ergo szeretnénk a másikat is belerántani a dagonyába.
  • felmentést várunk a másiktól – pontosabban a megerősítését annak, hogy mi már fejben régen és reflexből felmentettük magunkat. Hiszen mi mindent megtettünk, nem rajtunk múlt, különben is a főnök, a másik autós, az anyám, a tanár, stb. a hülye. De az nagyon. Ergo már nemcsak mi ülünk a sárfürdőben, de gondolatban mindenki mást is lerántottunk magunk mellé, nehogy már jobbak legyenek, mint mi.

Panaszkultúra – miért van nekem ettől már háromnapos hideg lábrázásom?

 

Ezért. Meg azért, amiért ezek a fentebb felsorolt jelenségek vannak. Mert ezek itt mind csak tünetek.

Mégpedig az önfelmentő, a felelősséget még a saját életéért sem vállaló viselkedés vírusszerű terjedéséért.

A panaszkultúra az új influenza

 

Csak annál sokkal rosszabb. Mert az influenza ellen van védőoltás, meg ki lehet heverni úgy is, hogy sok mindent nem teszek érte:

  • hagyom, hogy megszúrjanak, és a vakcina már elvégzi a többit, nekem nem kell vele foglalkoznom
  • ha mégis ledönt a lábamról az influenza, akkor is max az orvosig, meg a gyógyszertárig megyek el, a többit elvégzi az orvosság, az egy hetes ágyban punnyadás, meg a család, ami körbe ugrál.

De alapból a szervezetekre bízom a dolgot. Ami ugyan szintén én vagyok – de nem a tudatos én.

És ez a bajom a panaszkultúrával: ha nem erőltetem meg magam, hogy legyőzzem a vírust, kiirthatatlan.

Panaszkultúra – most akkor legyen betiltva a panaszkodás?

 

Isten ments! Természetes emberi igény, egy normális, beépített pszichés szelep, amelyen keresztül távozhat a “fáradt gőz”, és halmozódva nem fogsz felrobbanni tőle egy idő után.

Nem. Nekem nem azzal van bajom, ha valakinek jogos panasza van, pl. átdobta a palánkon valamelyik pénzintézet, mert egyoldalúan változtatgatott a szerződési feltételeken anélkül, hogy arról kiértesítette volna az ügyfelet.

Nem. Nekem nem azzal van a bajom, ha valakinél elszakadt a cérna a másik viselkedése miatt, és tanácstalan a hogyantovábbot illetően, és mielőtt bármibe fogna, ki akarja adni magából a sértettségét.

Nem. Nekem azzal van bajom, amikor a panasz már nem panasz, hanem panaszkodás. Amikor már szokás lesz belőle. Pótcselekvés. Amikor ugyanazokra a dolgokra panaszkodunk még évek múlva is ahelyett, hogy csináltunk volna valami érdemlegeset a panasz okának megszüntetésére.

Ha a gyerekünk beteg lenne, és az orvos is így ímmel-ámmal kezelgetné évekig, ahogyan mi a panaszok okát, hát minimum kitekernénk az orvos nyakát. Ehelyett beülünk dagonyázni a panaszpocsolyába.

Panaszkultúra – hogyan hagyd abba a szakmányban panaszkodást?

Panaszkultúra - ami nincs
Foto: pinterest.com

 

Emlékszel még, ahogyan a cikk elején leírtam, hogyan ülsz a dagonyában, és ki mindenkit rántasz még Magad mellé?

Nem kérek semmi mást, csak annyit, hogy amikor legközelebb ugyanazon dolog miatt csúszik ki a szádon egy újabb panasz, ami miatt már hosszú ideje nyomod a panaszt, képzeld Magad bele ebbe a dagonyába! Képzeld el, hogy a másik, aki kénytelen esetleg már ezredjére végighallgatni ugyanazt a tirádát Tőled ugyanarról,

  1. mennyire rohadtul unhatja már, és csak a jólneveltsége tartja vissza attól, higy sikítófrászt ne kapjon Tőled;
  2. hogyan mutatna mellett talpig sárban a dagonyában!

Tedd fel Magadnak a kérdést: mit követett el ez a szerencsétlen ember, hogy ezt tezed vele? Miért bünteted ilyen nagyon? Ő is ennyire élvezné a panaszkodásod hallgatását? Vagy inkább hallgat nagyokat, mert már inkább nem mer semmit mondani? Esetleg oda sem figyel már Rád? Vagy ami még rosszabb: rendszeresen Rád licitál a panaszkodásban?

Panaszkultúra – a másik megszüntetési mód

 

Ha megcsináltad az előbbi “vizualizációs gyakorlatot”, az már maga is egyfajta tükör saját Magadnak.

De kell még valami: a felelősségvállalás. A saját életedért.

Miért? Mert Rajtad kívül

  • a lőtéri döglött ebnek sem lehet halvány lila segédfogalma sem arról, hogy Te mit akarsz, hol, kivel és hogyan akarsz élni. Ezt csak Te tudhatod – ezért csak Te tudod megvalósítani is.
  • a lőtéri döglött ebet sem fogja kicsit sem érdekelni, hogy Te most elégedett vagy-e a sorsoddal, vagy sem. (Na jó, talán a családodat, meg a barátaidat. Egy ideig. Amíg meg nem unják, hogy Veled csak a panaszaidról lehet beszélgetni. A barátok lelépnek, a család ne, tud, de büntet, azt elhiheted.) Egyedül Téged foglalkoztathat, hogy jó-e Neked így, ahogy van – tehát Neked is kell változtatni a helyzeten.

Mi következik ebből?

  1. Gondold végig, hogy valójában mi miatt panaszkodsz! Mi a valódi oka annak, hogy problémát jelent Neked valami?
  2. Gondold végig, hogy mi mindent próbáltál már azért tenni, hogy a probléma oka megszűnjön, hogy megoldd a gondot!
  3. Gondold végig, hogy ezeket a módszereket, eszközöket, embereket, akiktől esetleg segítséget kértél, “jól használtad-e”, azaz a valódi probléma ismeretében!
  4. Gondold végig, hogy mi az, amit nem próbáltál még! Ne azon gondolkodj, hogy Szerinted megvalósítható-e, csak írd le, ami eszedbe jut, hogy az megoldaná a kérdést!
  5. Most gondolodj el rajta, hogy hogyan valósítod meg! Ehhez mire van szükséged? Milyen eszközre, tudásra, segítőre, stb.?

Ha ezt összeszedted, és jobban megnézed, akkor Előtted áll egy majdnem kidolgozott terv arra, hogy hogyan orvosold a problémád.

Aztán már “csak” meg kell tenni…

Ha

  • ez megijeszt, elbizonytalanít
  • lövésed sincs, honnan ugorj neki
  • nem találtál a környezetedben megfelelő támogatót

akkor itt megtalálsz!

 

Napfényes jókedvet, jólétet! 

🙂 Csilla 🙂 

Panaszkultúra – ami nincs
Cimke:         

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket, azaz cookie-kat használ. Az uniós törvények értelmében, kérlek, engedélyezd ezek használatát, vagy zárd be az oldalt! Köszönöm! További infók

Az európai uniós előírások értelmében felhívom a figyelmedet arra a körülményre, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, magyarítva "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye Számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal beleegyezel a sütik automatikus használatába.

Bezárás