Ezzel a címmel írt cikket Szűcs Tibor a sonline.hu-ra. Ebben azt taglalja, hogy nincs semmi csodálkoznivaló, hogy éppen a nagybetűsbe kilépő 20-30 év közötti korosztálynak hagy a leginkább kívánnivalót maga után a pénzügyi kultúrája, mert minek is tanulnák meg, hogyan kell bánni a pénzügyekkel, amikor esélyük max egy malacperselyre van, de távlatokban nézve semmi jóra. Hogy ennek mi köze van ahhoz, hogy ennek a korosztálynak a szülei nosztalgikusan mesélnek még a szinte pénz nélkül, kalákában felhúzott házakhoz, fogalmam sincs. Próbálom kihámozni a cikk értelmét a logikai bakugrások között.

 

 

Amikor kilátástalanságra ítélnek a tévedések

 

Merthogy a szerző a mai fiatalok kilátástalan helyzetét egy rakás olyan dologgal igyekszik alátámasztani, ami ugyan népszerű közvélekedés, ellenben emeletes marhaság.

 

Tévedés No. 1 – Az nem is úgy volt!

 

Kezdjük ott, hogy az én legnagyobb gyerekem már 20 éves. Én meg mint az ő szülője 43. A rendszerváltás idején én voltam 20. Vagyis hírből ismertem csak a kalákában felhúzott házak esetét.

 

A másik: azok a házak is pénzbe kerültek, bármily meglepő. Egyrészt lehetett ugyan akár egy évre is szabadságot kivenni az építkezés indokával, de az fizetés nélküli szabadság volt… Voltak kedvezményes hitelek, amelyekhez akár a munkáltatótól is hozzá lehetett jutni, de azok max kamatmentes kölcsönök voltak, és attól még a kölcsön összegét vissza kellett fizetni. Voltak jutányosan megszerzett építési anyagok, amelyekhez többféleképpen lehetett hozzájutni a hiánygazdaság korában: vagy protekcióval kicsit olcsóbban, de akkor később viszonozni kellett a szívességet, tehát csak meg kellett fizetni az árát (néha drágábban is, mintha lehetett volna kapni az akkor érvényes hatósági áron a TÜZÉP-en; vagy csúszópénzt kellett fizetni, hogy “a pult alól” szolgáljanak ki, tehát fizetni kellett, mint a katonatiszt; vagy

Tévedés és pénzügyi intelligencia
foto: freedigitalphotos.net/digitalart

nemes egyszerűséggel ellopták az anyagot a cégtől, ahol dolgoztak – annak meg az egész ország fizette az árát…) Voltak kalákában felhúzott házak, ahol vagy hozzáértő húzta fel azt a bizonyos nem is nullaforintos falat, vagy hullámos a fal azóta is. És mielőtt mindenki meghatódna a kalákák költséghatékonyságától, megjegyzem: minden leendő háztulajdonos felesége, anyja, és egyéb számtalan nőrokona arra dolgozott egész nap, hogy jóllakassa majd a kalákába tömörülten dolgozó pasikat: egyfolytában ingáztak a bolt és az építkezés, meg a szülők konyhája között, ahol főztek, meg hűtőbe tudták dugni a tekintélyes mennyiségű sört és fröccsalapnak szánt bort és szódát.

 

Egyszóval: nagyszerű emlékek lehetnek ezek, de ha mindent összeszámolunk, akkor korántsem biztos, hogy az akkori árakon számítva olcsóbban kijött a kalákával az ember fia/lánya, mint egyébként.

 

Tévedés No. 2 – Ha kilátástalan a helyzeted, akkor add meg Magad a sorsodak!

 

Ez a gondolatmenet az, amitől egyrészt falnak tudok menni, másrészt megnyugszom, hogy még évtizedekig szükség lesz a munkámra…

 

Azt írja a cikkíró borongva, hogy

 

“ma az is boldogság, ha az albérletre futja még a következő hónapban, de egy költözés, egy három havi kaució már összeomláshoz vezetne”.

 

Ez igaz – lehet. Vagy nem. Valahogy hiányolom, hogy a cikk szerzőjének a borongáson kívül másra nem futja. Miért nem merült fel benne a gondolat, hogy ez az állapot nem végleges? Hogy nem lehet végleges? Hogy ebbe nem beletörődni kell, hanem tenni ellene? Fel sem ötlött benne a gondolat, hogy ha valaki ebben a helyzetben azt mondja, hogy “Nem tudom, mit tehetnék még, mert már mindent megpróbáltam, és semmi sem segít..”, akkor csak arról van szó, hogy az adott probléma megoldására az illető által ismert válaszlehetőségeket merítette ki, de még nagyjából ezer másféle lehetőség van, ami az illetőnek eszébe sem jutott, nem is tud róla? Vagyis hogy ebben a helyzetben éppen nem beletörődni és borngani kéne, hanem tanulni és csinálni valamit?

 

Tévedés No. 3 – Nem érdemes élni sem…

 

A cikk utolsó bekezdését olvasva ez a feeling fogott el. Szóval ha valaki ki akarja élni a szuicid hajlamait, akkor nyugodtan olvassa el többször is a cikket, aztán viszont sürgősen térjen vissza a valóságba!

 

Drága Szűcs Tibor, álljon meg egy pillanatra, és nézzen jól körül, mert Ön az, aki itt fordítva ül azon a bizonyos pacin! Amíg a nyugdíj kézlegyintésnyi sóhaj lesz csupán, ahogyan Ön azt állítja, és illusztrálja, addig tényleg nincs rá esély sem, hogy más is legyen belőle. Például tisztes megélhetés egy tisztesen ledolgozott élet végén. Ha nem is foglalkoznak vele, mert eleve feladják, abból hogy lesz akkor öregkori megélhetés? Vagy ha csak az ágy, asztal, távirányító van kitűzve mint reális cél, akkor hogyan érhetné el a vágyait? Azok akkor csak vágyak lesznek, nem célok. Tehát ha nem a vágyaimért dolgozom, hanem a “lebutított” céljaimért, akkor milyen alapon is várhatná el bárki is, hogy a vágyai teljesüljenek?

 

Éppen azért kellene ezekkel a dolgokkal mint reális célokkal foglalkozni, hogy legyen is belőlük valami, és nem már abban a pillantban lemondani róluk, amikor még éppen csak felbukkannak gondolatként.

 

Tévedés No. 4 – Ez így is marad…

 

Miért? Mert nem segít az állam. Lehet. Mert keményebbek a feltételek, mint a szüleink idejében voltak? Biztos.

 

És ez elegendő ok arra, hogy bárki legyintsen a saját életére? A családja életéről már nem is beszélve.

 

Ki mondta, hogy a gazdasági megváltót kell várni? Ön. Ezzel a cikkel. És én. Ebben kivételesen egyet értünk. Csak nem ugyanott keressük a megváltást – és ez óriási különbség kettőnk között. Ön valamilyen külső tényezőktől várja a nagy áttörést. Kétségtelen tény, hogy jól jönne az is, ha kiszámítható lenne a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika, ha tervezhető maradna akár egy családi életpálya is.

 

De nem elsősorban ezen múlik. Lúzerek voltak az Ön által nosztalgiázott szocializmusban is, akik még azokkal a lehetőségekkel sem tudtak élni, amik pedig a szájukban voltak. És ha jobban belegondol, az a bizonyos sokat emlegetett magas életszínvonal sem volt olyan magas – hiánygazdaságban hogy is lehetett volna? Az inkább egy tisztes megélhetés volt, sokak mai mércéjével nézve egy tisztes szegénység, amelyben mindenre jutott, amire szükség volt, de többre már akkor sem.

 

Ami miatt nosztalgiázva emlékszik Ön is, meg még nagyon sokan a szocializmusra, az a stabilitás volt. A biztonság (illúziója). Ezt adták tovább a szülők a mai 20-30 éveseknek (is). Hát az tényleg nincs. Legalábbis az államtól ne várja senki.

 

Egy valakitől lehet ezt csak elvárni: kinek-kinek saját magától. De ahhoz meg nem legyintgetni kellene, hanem reális célként megfogalmazni az ezt biztosító hátteret.

 

Csak halkan szeretném jelezni Szűcs úrnak: erre éppen a 20-30 éveseknek van a legtöbb esélyük, mert az idő (és vele a pénz is) nekik dolgozik.

 

U.I.: az egész cikk után az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a tévedés és a pénzügyi intelligencia összetartozó fogalmak. Ha felismerik a tévedést, és okulnak belőle, az megerősíti a pénzügyi intelligenciát. Ha viszont, mint a cikkben is, a pénzügyi intelligencia a tévedésekre épül, akkor marad a vájár béka alsó fertálya alatti 30 méteres szinten. 

 

foto: freedigitalphotos.net/digitalart

MentésMentés

Kiszámolt távlatok tévedései

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket, azaz cookie-kat használ. Az uniós törvények értelmében, kérlek, engedélyezd ezek használatát, vagy zárd be az oldalt! Köszönöm! További infók

Az európai uniós előírások értelmében felhívom a figyelmedet arra a körülményre, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, magyarítva "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye Számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal beleegyezel a sütik automatikus használatába.

Bezárás