Olvasom pszichomumus cikkét a sikeres felnőtté nevelés hibáiról. (Bár ő speciel receptnek nevezte, de nem arról írt…) Nagyon sok mindennel egyet értek – nemcsak a Gordon-féle kommunikáció tanulmányozása, hanem a személyes tapaszalataim okán is. De van, amivel mégsem. Úgyhogy már megint billentyűzetet ragadtam.
 

A dicséret mint nevelési eszköz

Ha akként tekintettél rá eddig, akkor sajna most rossz hírt kell közölnöm: a tudomány jelenlegi állása és az én szülői tapasztalatom szerint is ez nem nevelési eszköz. Embergyereknél biztosan nem. A kutyáknál inkább. A kutyák számára a dicséret számít pozitív megerősítésnek. A gyereknek viszont az elismerés.

Nagy ám a különbség a kettő között!

Pszichomumus szerint a dicséret elveszi a gyerek motivációját, az ösztönös ítélőképességét, a felelősségvállalásra való hajlandóságát. Ennek oka F. Várkonyi Zsuzsa, az ismert pszichológus, nem mellesleg a Gordon-féle kommunikációs modell magyarországi meghonosítója szerint az, hogy dicséret minden jószándék ellenére is egy ítélet. Azt már én teszem hozzá, hogy minden gyerek, még a tinik is, valahol meg akarnak felelni a szüleiknek. Így aztán a Te dicséretbe csomagolt elvárásaidnak, ítéletednek akar majd. Ha ez tartóssá válik, és napjában hatvanszor hallja a gyerek ezt a fajta ítélkezést, az nem belső késztetéssé, motivációvá alakul benne, hanem külső normává, aminek meg kell felelni. A gyerek le is fogja tenni annak felelősségét, hogy maga alakítson ki véleményt dolgokról – és legfőképpen magáról. Igyekszik megfelelni a szüleinek -, de így sosem derül ki, hogy ki és mi ő valójában, mire lenne képes saját érdeklődése és egyénisége szerint.
Tudom, ez szélsőséges eset, de annyi különféle hatás éri ma a gyerekeket,

A dicséret mint nevelési eszköz
foto: freedigitalphotos.net/David Castillo Dominici

különösen az iskolában, ami egyébként is az önbecsülése, önértékelése, önbizalma ellen dolgozik, hogy ez már igazán nem hiányzik még pluszban hozzá.

Amivel bajom van…

…az az, hogy Pszichomumus azt mondja, nem kell leszokni a dicséretről, csak alkalmazd mértékkel. Én meg azt mondom, hogy akkor Pszichomumus nem olvasta el a saját cikkét. 🙂
A cikk további részében ugyanis azt tárgyalja, hogy melyek a rossz mondatok, és helyette milyeneket érdemes használni a gyerekkel szemben. Az ajánlott mondatok közelítenek ugyan a Gordon-féle kommunikáció által javasolt fogalmazáshoz – de mégsem jut el odáig. A “Légy büszke magadra!” mondat semmivel sem jobb annál, hogy “Nagyon ügyes vagy!”, mert éppúgy közlöm a gyerekkel, hogy szerintem ő milyen, vagy hogyan érezzen, mint a megszokott változatban. Ott ítélkezem, itt engedélyt adok arra, hogy mit érezzen szerintem. Ugyanott tartunk, csak más módszerekkel.
Ha azt mondta volna, hogy “Ahogyan én látom, mindent megtettél, amit tudtál, és ezért nagyon büszke vagyok Rád!”, akkor a saját érzéseiről, gondolatairól beszélt volna Pszichomumus is. Ezt hívják én-üzeneteknek. Ez az, ami lehetővé teszi a gyereknek, hogy
  • fejlődjön a gyerek érzelmi inelligenciája azzal, hogy pontos képet, visszajelzést kap arról, milyen cselekedete milyen reakciókat vált ki másokból
  • ő maga is megtanuljon asszertív módon kommunikálni
  • képes lesz saját ítéletet alkotni a mások, és ami legalább olyan lényeges, a saját érzéseiről, mert meglesz rá a lehetősége
  • és ezzel vállalnia is kell a felelősséget a saját érzéseiért,
  • hiszen az üzenet közlője is ezt teszi a sajátjaival (kimondja, tehát felvállalja – példát mutat).
Ilyenkor merengek el mindig azon, hogy nem minden szakmai, ami annak látszik.
Dicséret – pozitív megerősítés vagy motivációrombolás?

2 thoughts on “Dicséret – pozitív megerősítés vagy motivációrombolás?

  • 2013-07-11 at 11:55
    Permalink

    Szerintem jó a dícséret, és beválik. Én a “leíró dícséret”-et használom. Pl: “ügyes vagy, hogy összepakoltál!” helyett: “látom, összeraktad a játékokat, ráadásul a legókat külön válogattad a playmobile-októl. Ez aztán az alapos és gyors rendrakás!”

    Válasz
    • 2013-07-11 at 12:59
      Permalink

      Katalin, szerintem ugyanazt ragozzuk más név alatt… 😀 Te sem minősíted – a gyereket. Igaz, Te távolságtartóbb vagy abban az értelemben, hogy Magadról nem beszélsz – csak a tényekről.

      De attól ez még elismerés… 😀 Legalábbis ahogy szavanként nézem, amit írtál, nekem az jön le.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket, azaz cookie-kat használ. Az uniós törvények értelmében, kérlek, engedélyezd ezek használatát, vagy zárd be az oldalt! Köszönöm! További infók

Az európai uniós előírások értelmében felhívom a figyelmedet arra a körülményre, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, magyarítva "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye Számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal beleegyezel a sütik automatikus használatába.

Bezárás