Talán faramucinak fog hangzani, de a napokban tudta meg a világ, hogy egy adott nyelv jövő idejének a kifejezése szoros összefüggésben áll azzal, hogy az adott nyelvet beszélő nép mennyire hajlamos a megtakarításokra. 

Mire nem jó az összehasonlító nyelvtudomány? 

És nem, nem unatkozó brit tudósok csapták el így a maradék idejüket, meg a sok kutatási pénzt…

A pénzügyi intelligencia függ a nyelvtől? 

Ettől komolyabban vehető az úriember, meg az is, amit és ahogyan kimutatott. A tudósunkat Keith Chen-nek hívják, és az Yale Egyetemen oktató. (Talán már hallottál erről a műintézményről…) A Figyelő cikke szerint Chen ugyanis rájött, hogy szoros a statisztikai kapcsolat egy adott nyelvet beszélő nép megtakarítási hajlandósága és aközött a tény között, hogy az adott nyelvben jól elkülönül-e egymástől a jelen és a múlt idő nyelvtani képzése.

Ahol a nyelvtani szabályok rákényszerítik a nyelvhasználót, nyelvtanilag is egészen más szerkezettel fejezze ki a jövő időt, ott sokkal kevésbé voltak hajlamosak az emberek a jövőjükbe fektetni.

Miért? Mert nemcsak a nyelvben, hanem az agyukban, a gondolkodásukban is sokkal

foto: freedigitalphotos.net
foto: freedigitalphotos.net

inkább elkülönült egymástól a jelen és a jövő, így a jövő túlságosan távolinak, ködbe veszőnek tűnik a számukra ahhoz, hogy már most, a jelenben törődniük kelljen vele.

FIGYELEM!

Arra azért még Chen is felhívja a figyelmet, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal! A megtakarítási hajlandóság nem azért a fele pl. az angolul beszélő Nagy-Britanniában, mint a németül beszélő Németországban, Svájcban, vagy Ausztriában, mert a nyelvtani szabályok eszerint formálták az adott népek gondolkodását. Fordítva! A nyelvben tükrözősik minden nép világszemlélete, az, ahogyan gondolkodik a világról, így a nyelv csak jelezni tudja ezeket a gondolkodásmódbeli különbségeket, nem pedig okozni!

A közgazdász-kutató sajna nem tett külön említést a magyarokról. Ellenben ha stimmel az elmélete, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy igen, mert minden egyéb tényező (pl. iskolázottság, szülői háttér, stb.) kiszűrésével is stabilan maradtak az eredmények, akkor a magyarok valahol a középmezőnyben lehetnek…

Miért?

Mert a magyar nyelvben van mód arra is, hogy élesen elkülönüljön egymástól a jelen és jövő nyelvtani kifejezése (a fog +-ni főnévi igenév használatával, pl. ez fog történni), de arra is, hogy a jelen időt jövő idejű értelemben használt határozószavakkal egészítsük ki (ld. majd, holnap, pl. holnap mit csinálsz?).

És ha már nyelvészkedünk, akkor ragadjuk is meg az alkalmat, és

kísérletezzünk!

Próbáld ki, hogy tudatosan odafigyelsz rá 3 hétig, hogy még csak véletlenül se használd a fog +-ni szerkezetet a jövő idő kifejezésére, hanem tudatosan használd a jelen idejű igék melletti jövő időre utaló határozószókat! (Azért pont 3 hétig, mert ennyi idő elég ahhoz, hogy hozzászokj, hogy így képzel jövő időt.) Közben minden nap próbálj félrerakni! Ha elfelejtetted, nem baj, az aznapi “adag” akkor kimarad. Vezess pontos nyilvántartást, hogy melyik nap mennyit tettél félre! Nem kell megszabni előre, hogy mennyi legyen az annyi, csak amennyit éppen jónak látsz, úgy érzed, hogy nélkülözni tudsz. (Ha csak 5 forintot, akkor 5 forintot. Ha egy ezrest, akkor annyit.) A hangsúly itt most azon van, hogy csinálod-e.

Ha letelt a három hét, akkor írd meg, hogy mit tapasztaltál!

(Hogy milyen szempontok szerint írd meg a tapasztalataidat, majd leírom akkor.)

Van egy hipotézisem (feltételezésem), kíváncsi vagyok, hogy beigazolódik-e. 😀 

A jövő idő képzése és a megtakarítások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket, azaz cookie-kat használ. Az uniós törvények értelmében, kérlek, engedélyezd ezek használatát, vagy zárd be az oldalt! Köszönöm! További infók

Az európai uniós előírások értelmében felhívom a figyelmedet arra a körülményre, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat, magyarítva "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye Számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal beleegyezel a sütik automatikus használatába.

Bezárás